Czire Alpár kiállítása megnyílt a közösségi teremben
2009. december 6-án közösségi termünkben megnyílt Czire Alpár fotóművész kiállítása Vallomás Énlakához címmel. A kiállítás január közepéig lesz megtekinthető.Az unitárius vallás egyik kis szigete Énlaka. Ez a világ Alpár természetes közege és forrása, és e világ hangulatait hozta el néhány megragadott pillanatban.
Rövid bemutatást hallottunk Kászoni lelkész úrtól a művészről, majd Alpártól egy kis áttekintést a faluról.
Részlet a művész megnyitón mondott beszédéből:
Az ember áll központi helyen fényképeimen, még akkor is, ha csak egy tárgy vagy az élettér utal az ember jelenlétére.
Ezek az emberek a lét alapjainál foglalnak helyet, megélve mindent, ami emberi. Dolgozva- imádkoznak és őszülő fejjel is bíznak abban, hogy vetésükre lágyan fog esni az eső, és gyümölcseiket édesre ízesíti a Nap.
Ezek az emberek, a küzdelmes hétköznapjaik láttán, számomra az életerőt, az élni akarást, a küzdeni tudást jelentik.
Arra törekszem, hogy a fénykép annak a törékeny pillanatnak a megragadása legyen, amely magába sűrít egy egész történetet. Akár megismertet valamit, akár felidéz, a nézőben tovább tudja szőni a gondolatot, és magával ragadja egy rövid időutazásra.
Részesévé válik a néző annak az életsorsnak, amely oly mélyre szántotta az arcot, kérgessé tette a kezet, görnyedtté a hátat, és fáradttá a szemet. A képeken megjelenő emberekben azonban, mindemellett egy kettősség érezhető.
Fotózásaim során mindig felfedeztem a törődött arc mögött a derűt, a nevetést, a kérges tenyérben simuló gyöngédséget, a görnyedt hátban az emberi tartást, gerincességet, a tompuló szemben pedig a csillogást, a fényt.
Énlakán, hol közelebb van az Ég a Földhöz, sohase aludjon a Gondviselés.
Ezt szeretném megosztani önökkel a kiállított képeken keresztül.
Köszönöm.
Ezek az emberek a lét alapjainál foglalnak helyet, megélve mindent, ami emberi. Dolgozva- imádkoznak és őszülő fejjel is bíznak abban, hogy vetésükre lágyan fog esni az eső, és gyümölcseiket édesre ízesíti a Nap.
Ezek az emberek, a küzdelmes hétköznapjaik láttán, számomra az életerőt, az élni akarást, a küzdeni tudást jelentik.
Arra törekszem, hogy a fénykép annak a törékeny pillanatnak a megragadása legyen, amely magába sűrít egy egész történetet. Akár megismertet valamit, akár felidéz, a nézőben tovább tudja szőni a gondolatot, és magával ragadja egy rövid időutazásra.
Részesévé válik a néző annak az életsorsnak, amely oly mélyre szántotta az arcot, kérgessé tette a kezet, görnyedtté a hátat, és fáradttá a szemet. A képeken megjelenő emberekben azonban, mindemellett egy kettősség érezhető.
Fotózásaim során mindig felfedeztem a törődött arc mögött a derűt, a nevetést, a kérges tenyérben simuló gyöngédséget, a görnyedt hátban az emberi tartást, gerincességet, a tompuló szemben pedig a csillogást, a fényt.
Énlakán, hol közelebb van az Ég a Földhöz, sohase aludjon a Gondviselés.
Ezt szeretném megosztani önökkel a kiállított képeken keresztül.
Köszönöm.
